Injektálási eljárás

Az épületeket, szerkezeteket károsító nedvesség fontosabb előfordulási formái:

  • talajvíz: a talajszemcsék közötti üregeket kitöltő, beszivárgó csapadékvíz, amely a szemcsék felületi vonzása által nincs lekötve (un. szabad víz). Hidrosztatikai felhajtóerőt, illetve oldalnyomást fejt ki a szerkezetekre.
  • talajnedvesség: a hajszálcsöves erő hatása alatt álló és a talajszemcsékhez tapadó un. kötött víz. A szerkezetekre csupán nedvesítő hatást gyakorol, hidrosztatikai nyomást nem fejt ki.
  • talajpára: a talajvíz párolgása eredményeként  lecsapódik és átnedvesíti az épületet.
  • csapadékvíz: a vízzáró talajréteg felett, vagy munkagödörben összegyűlt víz, amely - ha nem gondoskodnak elvezetéséről - a talajvízhez hasonlóan nyomást fejt ki az épület szerkezetére.
  • használati víz: az épületek vizes használati technológiájú helyiségeiben elfolyó, a szerkezeteket nedvesítő víz (pl. zuhanyozó). Belső padló és falszigeteléssel védekezünk károsító hatása ellen.
  • üzemi víz: ipari üzemekben a termelés során elfolyó - gyakran agresszív kémiai hatású - víz.
  • pára: olyan vizes használati technológia esetén, amikor rendszeresen gőz keletkezik, a szerkezeteket a helyiségek felől nedvesíti a pára. Általában ott szükséges páraszigetelés, ahol a relatív légnedvesség a 65 %-ot meghaladja. A szigetelési mód meghatározása előtt tisztázandó a nedvesség elleni védelem szükséges mértéke.

Az injektálási eljárás során az épület talajjal érintkező elemeinek szerkezetébe (téglafal, beton, zsalukő, vályog stb.) vízzáró képességet növelő vegyi anyagot juttatunk ami növeli az adott építmény szerkezetének vízzáróságát. Meghatározott raszter távolságra kialakított furatokon keresztül, az injektáló csonkok közvetítésével az injektáló pumpa juttatja a szigetelőanyagot az épület szerkezetébe. Az injektálás során addig pumpálják a szigetelőanyagot a falszerkezetbe, míg az a következő csonkban meg nem jelenik. Így az adott falszakasz vízzáróvá válik. Ezzel az eljárással és a beinjektált anyagmennyiség kontrolálásával folyamatosan követhető, hogy injektáló anyag ténylegesen telíti-e a szerkezet pólusait.

Az injektálási eljárás lehet alacsony nyomású (max.: 10 bar), illetve magas nyomású (akár 300-400 bar), de mindenképp arra kell törekedni, hogy a lehető legkisebb nyomással (amivel még az adott szerkezet egyáltalán tölthető) kerüljön telítésre az anyagszerkezet.
Alacsony nyomással az általában vízszintes vízzárhoz használatos cement, a szilikát és szilikon-mikroemulzió bázisú anyagok bedolgozhatóak.
A nagy nyomású injektálási eljárás az akrilát és poliuretán gyanták bejuttatásához alkalmazhatók.

Tulajdonságai:

  • vegyes falszerkezetnél is alkalmazható
  • bármilyen falvastagság szigetelése megoldható
  • több emeletes épületeknél is alkalmazható
  • nem kell körbeásni a szigeteléshez az épületet
  • belülről is elvégezhető
  • gyorsabb munkavégzés
  • összefüggő, víztaszító réteget képez
  • kiváló a vegyi anyagokkal szembeni ellenállósága
  • ivóvízzel is érintkezhet
  • jó tapadás, nagy rugalmasság
  • nehezen hozzáférhető helyeken is elvégezhető a szigetelés

Épületek, építmények állagmegóvási, állagjavítási munkálatainál gyakran kell a hiányzó nedvességszigetelést pótolni. Mivel a meglévő hibás szigetelés javítása csak szakaszos bontással és újraszigeteléssel, a körülményeknek megfelelő egyedi módszerrel, nagy nehézséggel és magas költséggel végezhető.

Szigetelő membrán

A falazatok pórusszerkezetéből adódó kapilláris vízáramlás, az esetleges káros nedvesedési folyamatok megakadályozására vízszintes vízzár szükséges.
Ilyenkor az injektálás kettő esetleg három sorban, 30-40 fokos szögben fúrt injektáló furatokon keresztül történik. Az injektáló furatok távolsága az adott szerkezettől, az injektálandó épület állapotától függően, 8-10 centiméter. Erre a célra használatos szilikát és szilikon- mikroemulzió alapú rendszerek csökkentik a vízvezető pórusok átmérőjét, és víztaszítóvá teszik a pórusok felületét, így jelentősen csökken a falazatba felszivárgó kapilláris nedvesség.
A falazatban előforduló üregek kitöltésére cementiszap előzetes injektálása szükséges.

Tömbszigetelés

A talajjal érintkező falak utólagos szigetelésekor a szerkezet 30-40 centiméteres raszterben kialakított, a falvastagság kétharmadáig fúrt furatsoron keresztül kerül telítésre és ezáltal maga a határolófal válik vízzáróvá.

Szigetelő membrán a talajban

Szigetelő réteg az építményt határoló talajban is kialakítható.
Ilyen esetekben a teljes falkeresztmetszeten átmenő injektáló furatok készülnek, majd az akrilátgélt a talajszerkezetbe pumpálják. Az alacsony viszkozitás biztosítja, hogy a gél a fal teljes külső felületén elterjedjen. A gyors reakcióidő meggátolja, hogy az injektáló anyag elszivárogjon a talajba. Gondos kivitelezés mellett jól behatárolható a felhasznált anyagmennyiség, így gazdaságos és műszakilag megbízható szigetelés alakítható ki a falazat külső felületén az épület körbeásása nélkül.

Felújító vakolat

A belső szigetelési rendszerek kiegészítéséül és a földszinti falak salétromosodás elleni védelmére használjuk a nagy légpólus tartalmú felújító vakolatokat. (Ezek minősítésére a WTA irányelvek mérvadóak.) A falazatban jelenlévő nedvesség változó mértékben tartalmaz oldott sókat, a nedvesség elpárolgásakor a sók a falazat felületén kicsapódnak és kikristályosodnak. Ekkor megnő a térfogatuk, és feldúsulásuk esetén lefeszítik a vakolatot. Ezt a folyamatot nevezi a köznyelv salétromosodásnak.
A WTA felújító vakolatok felhordásuk után nagy mennyiségben tartalmaznak egyenletes eloszlású légbuborékokat, amelyek segítségével alkalmasak a kikristályosodott sók tartós raktározására (10-15 év).
A kapillárisban felszivárgó nedvesség ellen minden esetben védekezni kell vízszintes vízzárral, mert a felújító vakolatok szigetelési funkciót nem elégítenek ki! Fontos, hogy a felújító vakolatok színezésére csak páraáteresztő festékek alkalmazandók.

MAGYAR ÉPÍTÉSTECHNIKA, Utólagos vízszigetelés és szárítás, Pethő Csaba szaktanácsadó.